top of page

Biográfia

zinbik.jpg

A Zinfield zenekart 2009-ben Tiebel Ferenc alapította „hagyományos” rock zenekarként. Több énekes váltást követÅ‘en 2013-ban került Fekete György énekes-gitáros a zenekarba, akinek ötlete alapján formálódott át a zenekar stílusa modern népdalmetállá. A zenekar bemutatkozó albuma 2014-ben jelent meg Elindultam szép hazámból címmel.

Az együttes tagjai fontosnak tartják a hagyományok Å‘rzését, a múltban gyökerezÅ‘ kulturális örökség átörökítését, hiszen „a magyar népdal és népzene (…) az egész magyar lélek tükre.” /Kodály Zoltán/ Az információ technológia fejlÅ‘dése és a globalizálódó kultúra egyesítÅ‘ hatása miatt tünékeny szellemi örökségünk megÅ‘rzése egyre nehezebb, ugyanakkor mi sem bizonyítja jobban, hogy igény van annak köztudatban való fenntartására minÅ‘ségi, korszerűen feldolgozott formában, mit akár a Csík zenekar és Péter Szabó Szilvia korábbi zenei munkássága, szakmai elismertsége és közönségsikere. A gyönyörű magyar népdalokat, lehangolt gitárokkal, húzós riffekkel, és népi hangszerek nélkül dolgozza át a zenekar egy fiatal(os) közönségréteget megcélozva.

A koncertek hangulata az 1800-as évek tanya és betyár világát idézi. Szólnak dalok Rózsa Sándorról – akinek nevével nem csak gaztettek élnek a köztudatban, de általa nyert igazi értelmet a betyárbecsület is, hiszen a zsákmányt mindig egyenlÅ‘en és igazságosan osztotta szét a haramiák és a szegények között – de legfÅ‘képp olyan népdalok hangzanak el, melyeknek szövegét mindenki ismeri, így valóságos közösségi összetartozást és szabadságélményt hoz létre a Zinfield zenekar, mint a nép – a közönség – pásztora egy fergeteges közös énekléssel.

 

A zenekar tagjai:

Fekete György (Zsorzs) - Ének, Gitár
Takács Máté - Bass
Pálinkás Balázs - Szólógitár
Tiebel Ferenc (Fairee) - Dob

 

​

bottom of page